Feje tetejére állt a világ: DK-s politikus kente el Karácsonyék száját

2025. május 30. 13:12

„Itt egy cirkusz működik”.

2025. május 30. 13:12
null

A Demokratikus Koalíció (DK) budapesti képviselőcsoportja kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, zárt ülésen tárgyalja meg az azt követően kialakult helyzetet, hogy a Magyar Államkincstár több mint 10 milliárd forintot emelt le Budapest folyószámlájáról – jelentették be pénteki, online sajtótájékoztatón a párt politikusai.

Szaniszló Sándor fővárosi frakcióvezető úgy fogalmazott: a kormány „elrabolt Budapest önkormányzatának számlájáról” 10,2 milliárd forintot, a rendkívüli ülésen pedig dönteni kell a sürgős intézkedésekről.

Valódi párbeszédet és valódi döntéseket követel a DK

Ez az „elrabolt pénz” a budapestieké, amiből többek között a tömegközlekedést, az idősotthonokat, a hajléktalanellátást működtetik és ebből fizetik a főváros dolgozóit - hangsúlyozta. Budapest önkormányzatának azonnal lépnie kell, különben az inkasszó miatt összeomlanak a fővárosi közszolgáltatások – szögezte le.

Keszthelyi Dorottya, a közgyűlés emberi erőforrások bizottságának DK-s elnöke azt mondta, ő is támogatja az ülés összehívását, de „nem nyílt ülést, mert a szerdai nyílt ülés bebizonyította, hogy itt kizárólag egy cirkusz működik, amikor sajtónak üzengetünk, orosz propagandát hallgatunk”. Hozzátette, azt szeretnék, ha valódi párbeszéd zajlana és valódi döntések születnének.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2025. május 30. 19:19
Klikk csali csalászat! A bűnbak nem bakbűn!
Beszélgető
2025. május 30. 16:28
Az üléstermet át kell alakítani iszapbirkózó arénává. Akár még jegyeket is lehetne árusítani az "ülésekre" :o)
troppauer-humer
2025. május 30. 15:53
Ha a Rákosrendezőre "valahonnan" hirtelen elő tudtak kapni 12 milliárdot, majd ezt is megoldják valami rejtett pénzből.
troppauer-humer
2025. május 30. 15:50
"Keszthelyi Dorottya... azt mondta, ... hogy itt kizárólag egy cirkusz működik, amikor sajtónak üzengetünk, orosz propagandát hallgatunk” Dórika szerint az oroszok már a spájzban vannak. :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!